Hurrá, megint.
Sokan meg be is veszik, nem ismerve fel azt, hogy ez ismételten ugyanaz, mint anno valamelyik hasonló (most nem keresem ki, de biztos sokan tudják melyikre gondolok…). Annál is egyik színre kellett klikkelni, majd a másikra, majd az üzenőfaladon megjelent “valami”, illetve be is like-olta magát (asszem engedélyezte is magát, hogy tudjon üzeneteket kirakni az üzenőfaladra), majd valami hülye youtube videót belinkelt.
Igen, azt én is megszívtam, de nekem legalább volt annyi eszem, hogy ezek után töröltem minden hülyeséget, amit kirakott ide-oda.
(Most, a blog írás közben nyomogatom a piros-kéket…:P)
Nos, a sejtésem jónak bizonyult, mert mikor rákattintottam a pirosra, majd a kékre, akkor “like”, majd ki is linkelte magát az üzenőfalamon.
A Tetszik gomb csak az oldal frissítése után látszik (pontosabban nem látszik), hogy eltűnt.
De miután meg volt a kék szín is, előjött nekem egy olyan oldal, amit elvileg Magyarországon nem tudok elérni. (egy frame beágyazás facebookon…)
Ez a Mekis hülyeség már először feltűnt, hogy átverés, mivel iszonyatos mértékben nőttek a like-ok száma az oldalon, meg túl sok ismerős like-olta be, szóval furcsa volt, na meg az is, hogy van 100-200.000 olyan ember, aki rányomott a like-ra, és még senki nem írt semmit az oldal üzenőfalára, legalábbis tiltva vannak azok a bejegyzések…
Mit lehet ezek ellen tenni? Azt, hogy nem nyomsz meg mindent egy adott oldalon, még akkor sem, ha biztonságosnak tűnik, főleg nem akkor, ha már messziről látszik, hogy nem az. Egyébként nem veszélyes a dolog, nyomsz egy nem tetszik-et, és törlöd az üzenőfaladról a reklámot. És elfelejted.
Kíváncsi vagyok, hogy a Facebook csapata fog-e ez ellen tenni valamit, avagy sem.
Képeket a lentebb találtok erről.
Tovább »
Utolsó hozzászólások